A pszichoterápia története röviden
Szigorúan véve a pszichoterápiának alig több, mint száz éves a története. Nem köthető azonban egyetlen ponthoz a pszichoterápiának mint önálló szakmának a megszületése, és a mai napig változik, fejlődik, alakul és keresi a helyét. Ahogy Szőnyi Gábor (2015) is megjegyzi, kérdéses, hogy lehet-e a pszichoterápia történetéről beszélni, ugyanis az ezzel foglalkozó szakirodalomban is inkább egy-egy irányzat, iskolaalapító személy történetével, munkásságával találkozunk. Annyit talán mégis lehet mondani, hogy a pszichoterápia közvetlen előzménye valahol a 19. században található. Megelőlegezve az alábbiakat, a pszichoterápiára is igaz tehát az a megállapítás, amely magára a pszichológiára is: rövid múltja van és hosszú története.
A pszichoterápia létrejöttében fontos szerepet játszott az a tény, hogy az orvosláson belül a lelki zavarok, kórképek önálló kutatási, érdeklődési területté váltak. A pszichés zavaroknak az orvosi tudományok közé emelésében lényeges mozzanat volt a hipnózis (elsősorban olyan francia orvosok, mint Bernheim és Charcot nyomán), ami lehetővé tette a lelki betegségek (akkoriban főként a hisztéria, neurózis) szakszerű, módszeres tanulmányozását és kezelését, teret kialakítva ezzel a gyógyítási gyakorlat fejlődésének.
Ebben az időszakban került előtérbe az orvos betegre gyakorolt befolyásola és a kapcsolati rapport fontossága (Mesmer nyomán), ami szorosan kötődött a hipnózis technikájának a kidolgozásához.
A 19. Század végén Sigmund Freud bécsi orvos volt az, aki egy új pszichológiai elmélet (pszichoanalitikus személyiség és fejlődéselmélet, pszichopatológia) és módszertan (a szabad asszociáció technikája) kidolgozásával megalapozta az első szakpszichoterápiát (a pszichoanalízist), ezzel modellt is adván a nem sokkal később megjelenő irányzatoknak. Kialakult a pszichoterápiák ma ismert formai kerete: a terapeuta rendelkezésére bocsátja szaktudását a páciensnek a megbeszélt időben és anyagi feltételek mellett, terápiás egységek (ülések) során, a páciens aktív részvételével egy olyan munkamódban, amely kimondottan és kizárólag pszichológiai.
Az 1900-as évek elején a pszichoanalízis egyre jobban terjedt. Az irányzathoz csatlakozók közül páran kiváltak és önálló, de a pszichoanalízis elméleti és/vagy módszertani alapjaihoz bizonyos mértékben kapcsolódó önálló irányzatokat hoztak létre, amelyeket összefoglalóan mélylélektani iskoláknak nevezünk. Így jött létre a két világháború között a Carl Gustav Jung által alapított “jungi analízis”, illetve az Alfred Adler által létrehozott individuálpszichológiai irányzat. De a pszichoanalízis köpenyéből bújt ki a 20. század első felében a mai napig népszerű tranzakció-analízis (Eric Berne), az egzisztenciaanalízis vagy logoterápia (Viktor Frankl), és a lacanizmus (Jacques Lacan) is.
Ettől az időszaktól, tehát a 20. század első évtizedeitől kezdődően számos pszichoterápiás iskola jelent meg. A legtöbbjük azonban néhány nagyobb irányzathoz köthető elméleti és/vagy módszertani alapon is. A fent említett pszichoanalízisen kívül ilyen nagyobb irányzat (“erőnek” is mondják) a Carl Rogers által megalapított személyközpontú vagy humanisztikus iskola, valamint a viselkedés- és kognitív terápiás irányzat.
Talán zavaros lehet a kép, ha valaki a pszichoterápiás irányzatok, brandek között megpróbál eligazodni, hiszen olyan sok van belőlük. Ha azt vesszük, hogy hány iskola definiálja magát pszichoterápiaként, akkor több százról beszélhetünk (kb. 300). Ugyanakkor azt is lehet mondani (Szőnyi, 2015), hogy “annyi pszichoterápia van, ahány pszichoterapeuta”, mivel minden terapeuta létrehozza saját személyiségén keresztül egyedi munkastílusát, szemléletét, kapcsolódási stílusát. Ezen a szinten elmélet és gyakorlat szervesen összefüggenek egymással.
A pszichoterápiákról általában
Az első alkalmakkor, amikor pszichoterápiás segítséget keres valaki, zavaros lehet a kép. Különféle módszerek tucatjairól lehet olvasni. Ez azért van, mert az elmúlt évtizedekben számos márkanév jelent meg, amelyek különböző módszerű terápiákat takarnak, ám gyakran ilyen esetekben néhány alaptípus variációiról van szó: viselkedés és kognitív terápia; személyközpontú vagy egyéb humanisztikus terápiák; pszichoanalitikus terápiák; rendszerszemléletű terápiák. Összesen kb. 300 különböző pszichoterápiás módszer van. Az alábbiakban a főbb pszichoterápiás módszerekről, irányzatokról olvashat bővebben.
Kognitív viselkedésterápia
A viselkedésterápiában a terapeuta egyfajta személyi edző, aki abban segít, Ön miként küzdhet meg lépésről lépésre a félelmeivel (pl. a repüléstől való félelmével, a nyílt vagy zárt terektől való félelmével, a társas helyzetekben jelentkező félelmével stb.). De abban is segíthet, ha olyan indokolatlan kényszeres viselkedései vannak, mint pl. nagyon sűrű kézmosás, bizonyos dolgok ismételt ellenőrzése. Ilyen esetekben a terapeuta segít fokozatosan leállítani ezeket a tevékenységeket, és mindeközben támogatja Önt a keletkező szorongások leküzdésében is, ami a félelmek végső elhagyását eredményezheti.
A kognitív viselkedésterápia (Cognitive Behaviour Therapy, CBT) szintén egy tréneri megközelítés, de ebben az esetben a terapeuta a zavaró, ismétlődő negatív gondolatok megkérdőjelezésében és kontrollálásában segít Önnek. Ilyenek lehetnek pl. a rossz önképével vagy az irracionális félelmeivel kapcsolatos gondolatok.
Ezen terápiák elsősorban nem a zavaró gondolatok és viselkedések okait vagy az elme mélyebb rétegeit elemzik, hanem az előtérben lévő, tudatos problémákat vizsgálják meg egy támogató, közérthető formában. Arra készítik fel Önt, hogy másként gondolkodjon és érezzen bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Egy-egy terápiás ülésnek tiszta, jól követhető menetrendje, szerkezete van, és általában a páciens otthonra is kap gyakorlatokat, amelyeket a két alkalom között kell elvégeznie. E terápiák jellemzően nem tartanak tovább néhány hónapnál (kb. 20 alkalom), ugyanakkor a terapeuta gyakran felajánl további kontrollalkalmakat. A kognitív terápiáról bővebben az írás végére görgetve vagy ide kattintva olvashat.
Személyközpontú terápiák
A fentiektől eltérően a személyközpontú vagy kliensközpontú terapeuták nem strukturálják az óra menetét, hanem arra bíztatják Önt, hogy beszéljen szabadon olyan dolgokról, amelyek zavarják. A terapeuta bizalmas, elfogadó, értékítélettől mentes légkört teremtve ösztönzi Önt arra, hogy legyen olyan nyitott, amennyire csak tud, és nézzen szembe nehéz emlékeivel, érzéseivel és félelmeivel a terápia biztonságos közegében. Abban segít Önnek, hogy értelmet, jelentést adjon dolgoknak az életében, valamint, hogy új módon gondolkodjon olyan dolgokról, melyek a továbblépését, fejlődését segítik elő. Ezek a fajta terápiák lehetnek rövid vagy hosszú időtartalmúak, általában heti egy alkalmat vesznek igénybe.
A személyközpontú terapeuták lehet, hogy megosztanak Önnel valamit saját tapasztalataikból, de lehet, hogy nem. Ezt az alapján döntik el, hogy egy ilyen élménymegosztás segít-e Önnek.
Humanisztikus terápiák
Számos olyan terápia van, amely a fenti kliens központú terápiákból nőtt ki, és hasonlóan azokhoz, e terápiákban is barátságos kísérőként, támogatóként vesz részt a terapeuta a közös munkában, és emellett olyan speciális technikákat is alkalmazhat, amelyek segíthetnek Önnek az önkifejezésben.
Ilyen például a Gestalt-terápia, amelyben a kliens — egyedül vagy csoportban — problémás élethelyzeteket vizsgálhat a terapeuta segítségével nem csak szóban, hanem aktív cselekvésben is. Ilyen például az üres szék technika, mely arra ad lehetőséget, hogy Ön elképzeljen és kipróbáljon egy beszélgetést akár egy Ön számára fontos személlyel, akár saját magával úgy, hogy egyszerűen elképzeli, amint az Önnel szemközti székben ülővel beszélget. Más terápiák, mint például művészetterápia, pszichodráma és zeneterápiák szintén arra adnak lehetőséget, hogy Ön a szavakon túl más módokon is kifejezhesse magát.
Pszichoanalízis és pszichoanalitikus terápiák
A pszichoanalízis és az ebből kialakuló terápiák (más néven pszichoanalitikus pszichoterápia, pszichodinamikus pszichoterápia, pszichoanalitikusan orientált terápia) az összes terápiás módszer közül a legambiciózusabb a terápiás célokat és a terápia alkalmazási területét (scope), valamint egy-egy probléma különböző megközelítési módjait illetően. A pszichoanalízis Sigmund Freud felfedezéseivel kezdődött több mint egy évszázada, azonban módszerei sokat változtak azóta. A pszichoterápiák közül ez a legkomplexebb kezelési mód, jelentős hatása volt és van a legtöbb egyéb terápiára.
A pszichoanalitikus terapeuták munkastílusukat tekintve kevésbé tűnnek válaszkésznek, azonnal megerősítőnek és bíztatónak, mint más terapeuták, akikre inkább jellemző egyfajta “tréner” vagy “barát” szerep. A pszichoanalitikus terapeuták páciensüket arra bíztatják, hogy mondják ki azt, ami épp az eszükbe jut. Empátiájuk és ráhangolódásuk mellett ugyanakkor semlegesebbek, saját érzéseikből és gondolataikból kevesebbet osztanak meg a pácienssel.
Az analitikus terapeuta arra is kíváncsi, hogy a páciens hogyan viszonyul őhozzá, milyen érzései, gondolatai, fantáziái vannak vele kapcsolatban, illetve mindez hogyan függhet össze a páciens problematikus kapcsolataival.
Ezek a terápiák jellemzően hosszabb időt vesznek igénybe, mint pl. egy kognitív viselkedésterápia. És heti egynél több terápiás ülésre van szükség, mivel ez a fajta terápia a személyiség mélyebb rétegeire próbál hatni, ott, ahol a zavaró gondolatok és viselkedési formák gyökereznek. Ennek a terápiás formának a legátfogóbb formája a sztenderd pszichoanalízis, amelynek során páciens és pszichoanaltikus heti négy vagy öt alkalommal találkoznak több éven keresztül. Egy ilyen intenzív pszichoterápia nagyon nagy anyagi befektetés, érzelmi és időbeli ráfordítás. Ugyanakkor egy ilyen befektetés jelentős változásokat eredményezhet a páciens életében (ahogy Freud fogalmazott) mind a szeretetre való képesség, mind a munkaképesség terén.
Integrált terápiák
Van, hogy a terapeuták kombinálják a különböző terápiás módszereket. Így jönnek létre az integrált megközelítések. Erre példa a kognitív analitikus pszichoterápia (cognitive analytic psychotherapy, CAT), amikor a szakember részben kognitív terápiás eszközökkel dolgozik, de van, hogy – hasonlóan a pszichodinamikus terapeutákhoz – a terápiás kapcsolatra vonatkozó értelmezéseket is tesz.
Mi az a jungi analitikus terápia?
Röviden analitikus terápiának is nevezik a pszichoterápia ezen fajtáját. Carl G. Jung, a terápia megalkotója Freud egyik kollégája volt. Kettejük szemlélete azonban ketté vált egy bizonyos ponton. Jung elméletei kevésbé a testre, szexualitásra és agresszióra fókuszáltak, inkább a vallásos és misztikus élményeket helyezte a középpontba. Jungot továbbá jobban érdekelte az élet későbbi szakaszainak fejlődése, mintsem a korai gyermekkori. Manapság sok Freud-, illetve Jung-követő terapeuta hasonló nézeteket vall, és terápiás munkájuk is sok pontban hasonlóságot mutat.